Lamborghini Countach Update - 1:18 Burago

 Minden út Rómába vezet. Kezdhetném így is, mert ez Lambo egyszer az enyém volt. Majd egy haver átvette és tartogatta kicsit magánál, majd pediglen "visszaadta". Nem ez az első ilyen előzményekkel rendelkező modellem, viszont megfogadtam, ha valami visszatér hozzám az már marad is itthon. Ezek után egyértelmű volt, hogy egy kicsit felvarrom a ráncait a járgánynak. Ez egy egyszerű, csicsát és szinte minden mást nélkülöző Burago modell, fura részletekkel. 

Lamborghini Countach Burago 1-18 (32).JPG 

Úgy került vissza, hogy az egyik első kereke, hogy is mondjam, nem volt megfelelő a közlekedésre. Tehát az első feladat egy kerék garnitúra beszerzése.. lett volna. De! Ahogy említettem a Viper-nél csak a kerekeit hagytam le róla.. és bevillant egy ötlet, miközben a Ram-on vártam a festék száradását. Aládobtam. Nézzük mi lesz. És akkor wow! Ez állati!

PIC_0115.JPG 

Nagyon, de nagyon jól illik a szögletes sportkocsihoz a részben szögletes felni. Na nem is kellet több ahhoz, hogy nekiálljak szerelgetni. Itt ott faragni kellet kicsit, plusz hosszabbítani a tengelyvégeken, de végül is könnyen meg lehetett csinálni. Volt a kasztnin néhány kopás, amit ki kellett javítani ,de mondom ha már nekiállok akkor szét is szedem, mert eléggé piszkálja azt az egy szememet a sok gagyi részlet.

bloglambo1.jpg.jpg 

 Kicsontoztam teljesen. A beltérben a biztonsági öveket festettem csak le. Nem akartam túlságosan belemélyedni, mivel én vagyok a megrendelő és így megfelelő. Persze lehetne még cicomázni, kárpittal és hasonló finomságokkal, de ez most kimaradt. A motor térben a hűtő csöveit, elől pedig a pótkereket festettem át.

bloglambo2.jpg.jpg 

Ezután vettem kezelésbe a kasztni hibás és unalmas részeit. elöl átszíneztem a merevítőket, a keréklefogó pántokat a fékmunkahengert, fékolajtartályt és az aksit. Ez utóbbin a kábeleket is beszíneztem, de persze ezek eltűntek az összerakáskor. 

bloglambo3.jpg.jpg 

Eltüntettem a csillogó részeket az elején lévő műanyagokról. Reméltem, hogy így a rózsaszínnek tűnő irányjelző talán besárgul. Jobb is lett, akárcsak a szellőző nyílások rácsai. A ködlámpák kereteit is feketítettem, de mire összeraktam a kasztni helyenként lekaparta ezt. Ezt azóta pótoltam akárcsak a hátulján lévő feliratoknak a feketítését. A hátsó lámpáknál is doktorosdit játszottam, mert annyira csúfak voltak. Most fekete keretben, megfelelő színben pompáznak. Az ajtókárpitok csúnya piros színét is eltakartam egy réteg feketével és a kilincset meg az ablaktekerő gombját pedig fém színnel ügy kezeltem. Maguk az ajtók sem maradtak nyitott állapotban, mert kikoptak az évek alatt a sok ki, be szállástól. Ezt egy -egy darab maszkoló szalaggal tömítettem próbaképpen, de olyan jól bevált, hogy úgy is hagytam.Azóta is úgy marad az ajtó ha kinyitom. 

bloglambo4.jpg.jpg 

A végeredmény magáért beszél. Igaz gondolkodtam még az ablakkeretek feketére festésén, főleg az ajtókon, de tetszett így ahogy van, tehát maradt fehér. Így is egy pár szinttel feljebb került a palettán, mint egy gyári Burago és nekem ez elég. A poén az, hogy hamarosan mellé állhat egy fekete, ami egyszer szintén az enyém volt. Tehát, nem, hogy egy, de már két Countach-om is lesz. Ami ahhoz képest, hogy egyet sem akartam elég viccesen alakult. Természetesen majd a fekete is módosításra kerül, hogy jól mutassanak egymás mellett. 

A teljes méretű képeket a Cobra Garage Facebook oldalán láthatjátok!